Value the Difference 1°- 2°

Írta: Fábián Nikolett & Kiss Viktória, A “Value the difference” cím alatt futó, két részre bontott tréningen ketten vettünk részt a Támaszpont MOPKA szervezésével. Az első fele idén májusban, Olaszország északi részén, Roveretoban volt megtartva; míg a második egy Berlin melletti kis falvacskában Baitzban csupán pár héttel korábban, október végén. Mivel már hosszú ideje el szerettem volna utazni Olaszországba, ezért ez is adott egy löketet ahhoz, hogy belevágjak. Másrészről a projekt témája abszolút aktuális, és hasznos, hogyha jobban elmélyedünk benne. Így a projekt első felében olyasmiről volt szó, mint a radikalizáció és a szélsőségesség. Tisztáztuk, hogy szélsőséges nem csak úgy lehet valaki, hogy közben radikális tetteket visz véghez, illetve ez a jelző nem feltétlenül csak negatív, illetve nem mindenki számára (angolul az extremism kifejezéssel dolgoztunk). Gondoljunk csak Gandhira, vagy Martin Luther Kingre. Ugyanakkor a radikalizmusnak fellelhetők bizonyos lépcsőfokai, melyeket többen vizsgáltak már, és megvan a hozzátartozó szakirodalom. Nekünk azt mutatták be, amikor alapvetően öt szintet különböztetnek meg és jellemzően az első három az, ahonnan még könnyebb visszatérni a társadalomba úgy, hogy valóban kilépjünk a radikális körökből. Természetesen minden eset más és más a maga módján, ugyanakkor ez egy nagyon érdekes modell volt.

Figyelembe vettük többek között a kulturális-vallási és politikai dimenzióit is a radikalizmusnak. Mivel a csoport sokszínű volt és sok különböző helyről érkeztünk, ezért mindenki újabb és újabb gondolatokat osztott meg, amit sokszor nehéz volt összeegyeztetni, hiszen más a véleménye egy Délkelet-Európából érkezett fiatal lánynak és egy Németországban felnőtt fiatal férfinak. Az olaszországi tréning résztvevőinek csak kisebb része vett részt a németországi felén a projektnek, így mi a kivételt erősítettük. Október végén egy mondhatni teljesen új csapat kezdte meg a közös munkát, még színesebb gondolatokkal. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy lett két pakisztáni résztvevőnk, egy indiai és egy iraki is, ugyanakkor velünk tartott egy brit tanár is. Hosszú idő után újra átéltem a kultúrsokk élményét, és fantasztikus volt. Együtt tanítottunk meg egy résztvevőt kő-papír-ollót játszani. Ezen az egy héten ötleteket és inspirációt kaptunk, melyeket az ifjúsági munkában lehet hasznosítani, így ez a fele a tréningnek inkább volt gyakorlatias, mint elméleti. Berlinben is ellátogattunk egy szervezethez, ahol támogatják azokat a fiatalokat, akik nem találják a helyüket vagy talán már találkoztak is olyasmivel, amiről aztán ők maguk úgy érezték, hogy nem szabad jobban belefolyniuk. Ezen a helyen segítséget és támogató közösséget nyújtanak nekik, hiszen sok az efféle, hasonló háttérrel rendelkező fiatal. Összességében nagyon örülök, hogy részt vehettünk egy ilyen témájú tréningen is, ahol lényegében nincs tabu. Egyszer az egyik bemutatott videóról is elhangzott, hogy propaganda hatású, amint ez felmerült rögtön átbeszéltük, hogy miért. Egy biztos, mindig résen kell lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük